Adott telek, település, illetve régió fejlesztési lehetőségeit, különösképpen a megújuló energiára alapuló és önellátást lehetővé tevő fejlesztéseket az adott helyszín természeti adottságai determinálják. Míg egy adott terület tájértékeit, mezőgazdasági lehetőségeit, történetét és építészeti értékeit aránylag könnyű átlátni, a geotermikus, vízügyi, alapozási, természetvédelmi fejlesztési lehetőségek leírása költség/haszon elemzése, helyszínek rangsorolása már speciális szaktudást igényel.
Földtani, vízügyi, botanikai adottságokra alapuló optimalizált területfejlesztés előkészítése – ebben tud és szeretne a Földtudományi Tervező Kft az Önök rendelkezésére is állni.
2008: GEOTERMIKUS ADOTTSÁGOK MEGADÁSA ÉS HASZNOSÍTÁSuk ENGEDÉLYEZÉSE (Elhangzott a Debreceni Épületenergetikai Konferencián. Több már elavult jogszabályi hivatkozást tartalmaz!)
2019: Tóth A (szerk) Lorberer Á.F., Ádám B., Tóth György et al (2020) Geotermikus Budapest kézikönyv
Minden szakvéleményre egyedi árajánlatot készítünk az adott terület méretétől, elhelyezkedésétől, a határidőtől, fejlesztési cél, feltárási igény stb. függvényében, de előzetes viszonyításra alkalmazható az alábbi táblázat:
Munka tipusa | Ára |
---|---|
Hasznosítási és vízbeszerzési szakvélemény | 320.000 – 560.000 Ft |
Vízügyi (árvédelmi és vízbeszerzési) fejlesztési terv | 200.000 – 700.000 Ft |
Geotermikus adottságok megadása, fejlesztési helyszínek rangsorolása (próbafúrás nélkül) | 250.000 – 2.000.000 Ft |
Területismertető Geotechnikai szakvélemény | 120.000 – 280.000 Ft |
Szennyeződés-érzékenységi vizsgálat, környezetvédelmi talajfeltárás | 200.000 – 700.000 Ft |
Komplex környezeti állapotértékelés | 2.200.000 Ft |
Kútértékelő szakvélemény (pl. eladó termálkút, meddő CH-kút hasznosíthatósági értékelése) | 200.000 – 400.000 Ft |
Minden munkánkat a vizsgált terület természeti adottságainak, (elsősorban földtani jellemzőinek) a tudományos leírásával és helyszíni felmérésével kezdjük. E leíró jellegű tudományos értékeléshez rendeljük hozzá a helyszíni mesterséges (antropocén) elemeket és a lehetséges aktuális fejlesztési célokat, azaz a mérnöki tervezői szemléletű munkarészeket. A lehetőségek és célok számszerű, térképekkel illusztrált összevetésével adunk javaslatot az optimális beruházási elemekre.
Terveink és szakvéleményeink számszerű adatokkal, logikus felépítéssel és pontos, koordinátahelyes ábrákkal készülnek, igazodva mind az engedélyező hatóságok, mind a kivitelezők igényeihez.
Bízunk benne, hogy a valós a természeti (és műszaki) adottságok megismertetésével és ezekhez igazodó fejlesztési javaslatokkal a környezeti állapot és az életminőség egyidejű fejlesztését segítjük elő. A XXI. században minden komoly tervezőnek ez kell az elsődleges célkitűzése legyen.